A sztori még itthon kezdődött, amikor elegem lett abból, hogy – jaj, nem akarom leírni, mert olyan rosszul hangzik és valójában egyáltalán nem érzem – 42 évesen az első, egyetlen és jelenlegi munkahelyemen 25 éves munkaviszonyom munkabére és párom keresete arra elég, hogy befizessük a csekkeket. Élni a hónapban már nem marad semmi. Nem is tudom, hogy miből élünk? A férjem egy életművész.

Igaz, ami igaz, nem tartanánk itt, ha nem megyünk nyaralni külföldre, nem veszünk kocsit, lakást. Legalább éltünk! Eddig. Most viszont saját kis háztartásunkba is betört a „nagy gazdasági recepció ” (válság – idézet enyhén flúgos kolléganőimtől)

Így eljött az ideje, hogy tegyünk valami eget rengető dolgot anyagi helyzetünk jobbítása végett.

Első lehetőség: másodállás. Önéletrajz leadása különböző, lakhelyemen található hipermarketekhez, pénztárosi árufeltöltői munkakörbe. Hipermarket nagyon ügyes, jelenlegi dolgozóit is elbocsátotta, és a hiánypótlást megoldotta kereskedelmi tanulókkal.

Második lehetőség: béremelés. Kizárt. A cégnél is válságstáb állt össze és jelenleg azt mondják, hogy nagyon kemény év következik. Mellesleg ebben az esetben és a harmadik lehetőségnél is az az elkeserítő, hogy bruttóban olyan sokat kellene emelni, aminek a nettója talán elég lenne, ami elképzelhetetlen szűkebb kis hazámban.

Így jött az outlet, külföld. Hatvanezer állásközvetítőhöz angol-magyar nyelvű önéletrajz beadása, internetes álláshirdetésre való jelentkezés. Rengeteg ígéret, semmi kézzelfogható. Majd egyszer csak beindult.

Dubai. Eszem ágában sem volt Dubaiba menni, lévén családos, egy 18 éves kamasszal megáldva – imádom a kölyköt! -, hogy ne lássam egy évig, az kizárt. Aztán olyan gyorsan felpörögtek az események, hogy már vízumkészítésnél tartott volna az állásajánlat – HA! lett volna útlevelem. De nem volt, vagyis lejárt. Eddigre én már olynagyon beleéltem magam a pálmás félszigetekbe, a havi félmillióba – ingyen kecó, állítólag a lakás ára, vagy bérlése a leghúzósabb – hogy miután közöltem a munkaadóval, hogy még két hét, és ők közölték, vagyis nem közölték, csak a mindennapos válaszlevelek elmaradtak, el is szállt a lehetőség. Ez után hallani nem akartam az Egyesült Arab Emirségeken kívüli más lehetőségekről. De, azóta sem láttam egyetlen állásajánlatot sem.

Elfelejtettem megemlíteni, előzetes információk alapján és angol nyelvtudásom hiányosságából kiindulva: segédmunka, szobaaasszony, takarító, és társai munkakör volt a megpályázandó állás. Viszont. Habár magasabb összeg folyt volna be, hoooóóó, miazhogy! viszont drága az élet Angliába, és azon túl, hogy fenntartom magam kint, legalább az itthoni bérem másfélszeresét illenék hazaküldeni, különben minek az egész! Na, ez egy szállodai takarítói vagy mosogatói munkakörrel nem jönne össze. Így örömmel fedeztem fel, hogy létezik olyan munkakör, hogy ilyen carer, meg olyan carer, helyenként alapfokú (többnyire társalgási szintű) nyelvtudás szükségeltetik. Na, megpróbáltam, és láss csodát,  ritka kivételek egyike (vagyis hárman voltak), visszahívtak, miszerint egy előzetes nyelvi felmérésre van szükség - a munkaközvetítő által - aztán, ha azon átmegyek, jöhet közvetlenül a munkáltatói interjú decemberben, ANGOL nyelven, mivel hogy magyarul nem tudnak!

Nos, egy kis szünetet tartok, mert nem tudom, hogy milyen terjedelmű lehet egy mittudoménmicsoda, és egyáltalán mi sül ki ebből az egészből. Ha megmarad, és meg is találom, akkor ígérem, hogy folytatom, mert nagyon sok mondanivalóm van.

Legyen szép napotok!

Üdv.

KikiGirl