Egy jobb életre vágyó magyar nő hogyan jut el arra az elhatározásra, hogy feladja 25 éves munkaviszonyát, itthagyja családját és külföldön vállaljon munkát.
A helló helyett héláj-t, a monday-t (ne fogd a fejed, csak a fonetikát akarom érzékeltetni :) mandájnak mondanak és ugatnak!
Na ennyit a helyi nyelvjárásról.
Más. Átköltöztünk, VAN NETEM !!! Szuper! Csak nincs fűtés, és a fagyhalál közelében vagyok állandóan. Ráadásul a WC természetesen nem a szobában van, így akárhányszor kimegyek pl. éjszaka, fel kell öltöznöm, mert ugyebár még szegényes a ruhatáram és nincs köpenyem. De majd ha megkaptam a fizumat, veszek szép Győzikés zebracsíkos meleg fürdőköpenyt :) már kinéztem magamnak.
Úgyhogy a kéró rendben, a munkahelyemen volt egy kis gondom. Nem igazán szimpatizálok egy lengyel csajjal (rajtam kívül mindenki lengyel, kivéve a vének tanácsát), egyszer már összeszólalkoztunk, vagyis nagyon paraszt volt velem. Első napon, amikor elkezdtem az éjszakás műszakot, a műszak második felétől már nem segített semmiben, csak elkezdett csapkodni, ha nem értettem, hogy mit akar. Az itteni angol nyelvjárástól már csak az ő angolja pocsékabb. Aztán szóltam neki, hogy ha nincs idegzete hozzám, nem kell együtt dolgoznunk. Azóta tartjuk a 3 méter távolságot. Ma reggel, műszak végén, bent az öltözőben beszélgetett egy délelőttös angol csajjal, és nem zavarta hogy ott vagyok, vagy hülyének nézett, vagy az angol tudásomat minősítette le zéróra, szívrebbenés nélkül elkezdte mondani az angol csajnak, hogy én milyen munkát végeztem éjszaka és röhög! Aztán mondta, hogy reméli ha elmegyek szabadságra, otthon is maradok. 8 általánossal vagy még annyija sincs, kilóg a kapanyél a szájából, 2 éve van itt, de a mai napig nem tud angolul helyesen beszélni! Nem tudom, hogy mit csináljak, mert éjszaka kevesen vagyunk, nem tudom kikerülni őt, talán átkérem magam egy másik otthonba.
Szóval, jól elcseszte a mai napomat. Nem akartam beszólni neki, az angol lány előtt nem akartam lesüllyedni az ő szintjére. Majd négyszemközt szólok neki, hogy vegyen vissza. Csak még ki kell szótározni :) HOgy van angolul, hogy nagy az arcod! :)
Huh, nagyon régen nem írtam. Nem is tudom, hogy így utólag hogyan fogom tudni visszaadni azt a sok-sok történést, hogy hogy éltem meg a dolgokat …
Február 26-án kellett volna utaznom, nos ez a dolog meghiúsult azzal, hogy nem tudtam eljönni a cégemtől, ugyanis a „végkielégítéses” tervem meghiúsult azáltal, hogy a cégem megegyezett a kormánnyal (vagy fordítva) miszerint kap támogatást, ha nem küld el embereket. Nos, ez csodálatos dolog, csakhogy nekem újra csak egy lehetőségem maradt, leszámolni, ami nagyon nem akarózott, arról nem is beszélve, hogy a felmondási időm másfél hónap. Végül is, március 5-én tudtam meg, hogy el tudok menni március 6-al és így tudok utazni március 10-én (ez volt a nem tudom hanyadik kezdési időpont, amit kaptam a kinti cégtől.
Március 6-án számoltam le és gyakorlatilag fél óra alatt elbúcsúztam 25 éves munkahelyi múltamtól, mit mondjak, nem volt könnyű. Az utazásig fennmaradó 3 nap alatt kellőképpen ráhangolódtam a kiérkezésem utáni depressziós állapotomra, gyakorlatilag végigbőgtem.
Megérkezésemkor, ahogy azt elvárja az ember Angliától, esett az eső, és úgy összességében nem értettem saját magam, hogy miért is csináltam, nem vagyok én mazochista, és ha nem mondok fel otthon, valószínűleg az esti géppel hazarepülök.
A kint töltött első napjaimban nem nagyon tudott velem kommunikálni a családom, gyakorlatilag 5 másodperc alatt el kezdtem sírni a telefonba, így azonkívül, hogy: hi- hi- hiááá, hüp, hüp, -nyoztok, egyéb információt nem szedtek ki belőlem.
A cég: nos, ez nem az a cég, aki nézi a Prison Break-et, valamivel rosszabbul fizet (gyakorlatilag a minimumot), de nem is olyan veszélyes nekik dolgozni.
Colchesterben élek, egy idősotthonban dolgozok, többféle betegségben szenvedő betegek ellátására szakosodott Care Home-ban. Nagyon sokan érkeztünk azon a napon, amikor én, és utána gyakorlatilag még két-három hétig özönlöttek az új munkások, 90 %-ban lengyelek. Mindegyikőnket más-más házba raktak, én a Huntington-kóros betegek házába kerültem, egy ideig csak break-táncosokként emlegettem őket, folyamatos rángó mozdulatuk miatt, azóta megismertem személyesen is a rezidenseket és kötődöm hozzájuk, így leszoktam róla.
Az első hetet nemcsak mentális problémáim miatt volt nehéz túlélni, nyelvi nehézségeim is akadtak jószerivel. Gyakorlatilag egy szót sem értettem. Ráadásul az első héten (bocsánat, a másodikon, mert egy hét eltelt édes semmittevéssel, mivel addig nem állhattunk munkába, míg a CRB – angol erkölcsi bizonyítvány – meg nem jött) hét napból 7 napot dolgoztam, napi 12 órát úgy, hogy csak akkor ültem, ha elmentem az illemhelyiségbe. Az irodai forgószékhez szokott ülepemnek nem kis munka volt hozzászokni. Le is apadt rendesen. Ráadásul a ház menedzsere, egy filippínó hölgyemény, a FŐNÖK, körülbelül a derekamig ér, nem díjazta hiányos angol nyelvtudásomat, így egy hét múlva sikerült elérnem, hogy teljesen ellehetetlenítsem magam és mg inkább feltegyem magamnak a kérdést: MI A FENÉT KERESEK ITT?
Aztán napról napra fejlődik az ember, ragad rá, nemcsak a kosz, a nyelv és a tudás is. Most már elmondhatom, hogy gyakorlatilag fél perc alatt bárkit tisztába rakok akár ül, akár áll, akár fekszik az illető.
Két hét után átkerültem éjszakás műszakba. Habár nem kérdeztek meg, hogy akarom-e, örültem neki. Így alapból heti 48 órát dolgozhattam, nem 42-t, ez a kötelező, a többi a menedzser jóindulatán múlik, kinek adja a túlóra lehetőséget. Túlóra nélkül „csak” zsebpénznek elég a fizetés. Szóval így garantált egy kicsi túlóra és több a szabadidő, mert a nappalos műszaknál 6 órás, vagy kétszer hatórás műszakok vannak, így elaprózódhat, heti 7 napra is akár, pihenőnap nélkül. Éjszakásnál garantált a 3 nap szabadnap. Ami nem jó viszont, és csak utólag jöttem rá, hogy nem tudok aludni nappal, így állandóan kialvatlan vagyok.
A cég tényleg biztosított szállást, 1 hónapig, az adminisztrációs épület első emeletén volt egy bájos kétágyas szoba, amit rögtön megosztottam egy (természetesen) lengyel, velem egyidős nővel, Margorzata-val. "Savanyú uborka" szintén nem tett jót a depis lelkivilágomnak, olyan arcot vágott állandóan, mint aki citromba harapott, viszont arra jó volt, hogy mégse legyek egyedül.
A munkahely közelsége (szemben az ablakommal) mellett azért volt hátránya is a szobának. Pl. este 10-kor automatikusan bezárt az épületbejárati ajtó és csak kóddal lehetett kinyitni, amit elfelejtettek velünk közölni, így az első esti kimaradásom (aztán követte jópár, mert a számot állandóan elfelejtettem) alkalmával átalakultam az ablak alatt szerenádot adó Rómeóvá.
A másik, hogy hiába vittem laptopot, internet nem volt a szobában, így kénytelen voltam minden nap felmenni a könyvtárba, hogy 20 percig csetelhessek az imádott-hiányolt családdal és hogy ex-kolléganőimnek írhassak pár sort.
Ja, fotók: az első az adminisztrációs épület, itt volt a szobánk egy hónapig, az emeleten. A második a breakdance-es ház, más néven Amber Lodge, itt dolgozom én. Még. Most.
Szerintem többet írtam, mint ami szórakoztató lenne, így most befejezem.
Rég nem írtam.Ezt a blogot angliai beszámolónak szántam, de még mindig itthon vagyok. Ezért is nem törtem magam különösebben.
Ma jelzett vissza az angol cég, hogy a papírjaim rendben vannak, mikor utazok? Megállapodtunk február utolsó hetében, a napja még kérdéses.
Azt hittem, ijesztőbb lesz. Hogy innentől kezdve nincs visszaút, és őrületesen begyulladok. Végülis csak egy kicsit gyulladtam be. Még nem érzem a súlyát.
Nem akarom elkiabálni, de a cégemnél is jól alakulnak a dolgok - őrület, hogy ilyet mondok! - van remény a végkielégítésre. Ma jelentették be, hogy a jelenlegi létszám 20 %-át elbocsájtják. Ez nálunk nagyon-nagy szám. Beleborzongok, ha belegondolok, hogy hány család lehetetlenedik el. Mi ennél ügyesebbek voltunk. Mi két kereset mellett MEGCSINÁLTUK :)
Nos, röviden ennyi. Remélem legközelebb már kintről írok.
Üdvözlet minden boldog Angliában dolgozó hazámfiának! Úgy irigyellek benneteket! Lehetőségetek van egy kiegyensúlyozott normális életre! Itthon arra van lehetőséged, és sok embernek még arra sem, hogy befizesd a számláidat! Hogy mellette még meg is élj, az már luxus! A svájci frank szépen kúszik felfele, a kétségbeesésemmel egyenes arányban! Ahogy számolom, ebben a hónapban már nem lesz elég a fizetésem az 1 db havi törlesztőrészlet kifizetésére. Jelen pillanatban majdnem a duplája, mint amikor felvettük a hitelt!
"Munkahely-elhagyás" projektem sem alakul jobban.
A családi-tanács meghozta a nagy döntést, ha nincs fizetésnélküli, akkor leszámolok. Úgyis le kell adni 2 nevet a főnökömnek.
Nos, mihelyt kéri a dolgozó, egyszeriben nélkülözhetetlen lesz! Nem tudnak leépíteni. Mivel önként elmegy egy dolgozó, vele megoldódott a két fő létszámcsökkentés! Egyértelmű!
Szerintem mostanában nem vagyok szórakoztató. Valószínűleg nem írok, míg ilyen depi vagyok!
Jaj, nem mondtam nektek, de egy gyáva nyúl vagyok! Úgy gondoltam, nem számolnék le, mert mi van, ha még sincs kolbászból a kerítés kint sem, és 25 év mégiscsak 25 év, ez már érzelmi alapon működik nálam. Hanem fizetés nélküli szabadság. 1 évre. Gazdasági kakiban van a világ, Mo és a mi kis tőkés társaságunk is, gondoltam, hogy pont jókor jön majd az én kérésem, megkönnyítem őket 1 évnyi bérem kifizetésétől.
Sajnos, nem kaptam. Fizetésnélküli szabit. 1 hónap maximum. Nesze! Dilemma.
Felmondok, kiimegyek, család – édes, egyetlen párocskám és szintén egyszülött fiam – marad, valahogy kibírom, hazajövök egy év múlva és nincs állásom. Összegyűjtött pénz elmegy. Vagy kintmaradok és továbbra is külön élünk.
Vagy! Kiveszek 1 hónap fizetésnélkülit, kiveszem az éves szabadságomat, meg még nem tudom mit, aztán … elmegyek betegre, itthoni betegre, kintről, …
Nos, ez könnyebb, mint gondoltam! Csuda-klassz dolog fent látni az írásodat a neten! :)
Elfelejtettem megemlíteni, előzetes információk alapján és angol nyelvtudásom hiányosságából kiindulva: segédmunka, szobaaasszony, takarító, és társai munkakör volt a megpályázandó állás. Viszont. Habár magasabb összeg folyt volna be, mint az itthoni keresetem, hoooóóó, miazhogy! viszont drága az élet Angliába, és azon túl, hogy fenntartom magam kint, legalább az itthoni bérem másfélszeresét illenék hazaküldeni, különben minek az egész! Na, ez egy szállodai takarítói vagy mosogatói munkakörrel nem jönne össze. Így örömmel fedeztem fel, hogy létezik olyan munkakör, hogy ilyen carer, meg olyan carer, helyenként alapfokú (többnyire társalgási szintű) nyelvtudás szükségeltetik. Na, megpróbáltam, és láss csodát, ritka kivételek egyike (vagyis hárman voltak), visszahívtak, miszerint egy előzetes nyelvi felmérésre van szükség - a munkaközvetítő által - aztán, ha azon átmegyek, jöhet közvetlenül a munkáltatói interjú decemberben, ANGOL nyelven, mivel hogy magyarul nem tudnak!
Nos, egyeztettünk időpontot, amikor is a nyelvtanáruk felhív és felméri a júz of inglis-emet. Na, ez arra volt jó, hogy előtte szétizgultam magam, még az alapokat is elfelejtettem. Mire megcsörrent a telefon, ha a kolléganőm nem szól rám, hogy mi lesz már, vegyem fel, kinyomom, csakhogy megússzam. Hogy nyugodtan tudjunk beszélni, felmentem a tetőre, gondoltam ott legalább egyedül vagyok. Nos egy gyár közepén a tető – liftházzal megspékelve – nem éppen arról híres, hogy csendes lenne. Alig értettem amit kérdezett, ráadásul annyira izgultam, hogy oltári baromságokat mondtam. 5 éve tanulom az angolt. „I have been learning for 5 years OLD.” meg ilyen ökörségek. Sikítottam magamban. Ugyanez volt szóbeli nyelvvizsga előtt is, tartottunk egy próbanyelvvizsgát, minden az igazinak megfelelő, csak éppen nem élesben. EGY SZÓT NEM NYÖGTEM KI! A nevemet sem! Azt mondta az igazgató, hogy jó titkosügynök lennék, mivel az ellenség egy szót nem húzna ki belőlem :)
(De végül is, az igazi egy eredeti angol fazon előtt zaljott és egész jól elbeszélgettünk egy negyedóráig.)
Visszatérve a nyelvi felmérésre, leírtam magamban ezt a lehetőséget, annál is inkább, mivel nem jeleztek vissza. (aztán igen, kaptam is időpontot, de anyagi és egyéb sztrájk körülmények miatt nem tudtam elmenni .)
Nos, a másik munkaközvetítőnél ugyanez volt a helyzet, onnan is ígérték, hogy este – nyugodt körülmények között – felhívnak. A családot kizártam és életveszélyesen megfenyegettem őket, hogyha be mernek jönni, vagy bármely módon megzavarnak, semmilyen esélyük nem marad a túlélésre. … és nem hívtak, csak másnap a munkahelyemen, amikor gyorsan fel is mérték a nyelvtudásomat, mely alkalommal agyonparázás nélkül egész jóra sikeredett. Így kaptam is egy időpontot az angol cég személyes interjújára, így a para kezdődhetett előlről.
A para napja:
Csodálatosan nyugodt voltam, középszintű angol nyelvtudás szükségeltetik, nekem olyanom meg úgysincs, de legalább szokom az állásinterjút, úgysem voltam még ilyenen. Mint már korábban említettem, életemben egy munkahelyem volt, a jelenlegi, 25 éve itt dolgozom, soha nem kellett felvételiznem.
Szóval, az esélytelenek nyugalmával ültem kint a pamlagon, egy lakás volt berendezve irodának, a nappaliban kellett várakozni, és egy üvegajtó választott el a menny és pokoltól, - gondoltam, a végén majd eldöntöm, melyik - és irigykedve néztem az előttem interjúvolt lányt, aki számomra pörfiktnek tűnő kommunikációval adta elő magát. Kint ült mellettem élete párja, aki nem magyar anyanyelvű. Hja, így könnyű! Amikor kijött, kezében a szerződéssel, pláne, hogy irígyeltem. Aztán eljött a pillanat, bebocsájtást nyertem! 2+1 végtelenül kedves angol idősebb és az 1 fiatal hölgy kérdezgetett, de nem úgy ám, ahogy hallottam, hogy itthon történik egy felvétel, miszerint mindenféle pszichológiai kérdéseknek alávetik az embert, végtelenül családias hangulatban, látszott rajtuk, hogy a legjobbat akarják, családról, életről, angliai munkavégzésről, az ápolói munkáról, hogy Anglia melyik részén szeretnék dolgozni (na ez jó kérdés! Tenger mellett, zöld övezetben, ha lehet, a természethez közel, de közel legyen, lehetőleg gyalog elérhető egy nagy város, legyen rengeteg látnivaló, ja és egy magánhelikopter :)
Megkérdezték, hogy mikor tudnék kezdeni, én mondtam, hogy februárban. Megköszönték, hogy voltam olyan aranyos és vettem a fáradságot és elmentem az interjúra és a kezembe nyomták az ELŐSZERZŐDÉST!!!
FELVETTEK! Van állásom Angliában! Care assistant, idősgondozó, valahol a 300 otthon egyikében! És fizetik a kiutazást, az első havi szállást, a kaukciót, és a munkábajárást és az ebédet!
Az utána következő 1 órás eufórikus hangulatban ne kérdezzétek, hogy jutottam el hazáig, bár az egy külön bejegyzést megérdemelne, a sztrájk miatt a 2 órás útból 5 és félóra lett, de nem számított, semmi sem számított, oly boldogsággal töltött el a sikeres interjú! Köszönöm nektek 2+1 angol hölgyek!
A sztori még itthon kezdődött, amikor elegem lett abból, hogy – jaj, nem akarom leírni, mert olyan rosszul hangzik és valójában egyáltalán nem érzem – 42 évesen az első, egyetlen és jelenlegi munkahelyemen 25 éves munkaviszonyom munkabére és párom keresete arra elég, hogy befizessük a csekkeket. Élni a hónapban már nem marad semmi. Nem is tudom, hogy miből élünk? A férjem egy életművész.
Igaz, ami igaz, nem tartanánk itt, ha nem megyünk nyaralni külföldre, nem veszünk kocsit, lakást. Legalább éltünk! Eddig. Most viszont saját kis háztartásunkba is betört a „nagy gazdasági recepció ” (válság – idézet enyhén flúgos kolléganőimtől)
Így eljött az ideje, hogy tegyünk valami eget rengető dolgot anyagi helyzetünk jobbítása végett.
Első lehetőség: másodállás. Önéletrajz leadása különböző, lakhelyemen található hipermarketekhez, pénztárosi árufeltöltői munkakörbe. Hipermarket nagyon ügyes, jelenlegi dolgozóit is elbocsátotta, és a hiánypótlást megoldotta kereskedelmi tanulókkal.
Második lehetőség: béremelés. Kizárt. A cégnél is válságstáb állt össze és jelenleg azt mondják, hogy nagyon kemény év következik. Mellesleg ebben az esetben és a harmadik lehetőségnél is az az elkeserítő, hogy bruttóban olyan sokat kellene emelni, aminek a nettója talán elég lenne, ami elképzelhetetlen szűkebb kis hazámban.
Így jött az outlet, külföld. Hatvanezer állásközvetítőhöz angol-magyar nyelvű önéletrajz beadása, internetes álláshirdetésre való jelentkezés. Rengeteg ígéret, semmi kézzelfogható. Majd egyszer csak beindult.
Dubai. Eszem ágában sem volt Dubaiba menni, lévén családos, egy 18 éves kamasszal megáldva – imádom a kölyköt! -, hogy ne lássam egy évig, az kizárt. Aztán olyan gyorsan felpörögtek az események, hogy már vízumkészítésnél tartott volna az állásajánlat – HA! lett volna útlevelem. De nem volt, vagyis lejárt. Eddigre én már olynagyon beleéltem magam a pálmás félszigetekbe, a havi félmillióba – ingyen kecó, állítólag a lakás ára, vagy bérlése a leghúzósabb – hogy miután közöltem a munkaadóval, hogy még két hét, és ők közölték, vagyis nem közölték, csak a mindennapos válaszlevelek elmaradtak, el is szállt a lehetőség. Ez után hallani nem akartam az Egyesült Arab Emirségeken kívüli más lehetőségekről. De, azóta sem láttam egyetlen állásajánlatot sem.
Elfelejtettem megemlíteni, előzetes információk alapján és angol nyelvtudásom hiányosságából kiindulva: segédmunka, szobaaasszony, takarító, és társai munkakör volt a megpályázandó állás. Viszont. Habár magasabb összeg folyt volna be, hoooóóó, miazhogy! viszont drága az élet Angliába, és azon túl, hogy fenntartom magam kint, legalább az itthoni bérem másfélszeresét illenék hazaküldeni, különben minek az egész! Na, ez egy szállodai takarítói vagy mosogatói munkakörrel nem jönne össze. Így örömmel fedeztem fel, hogy létezik olyan munkakör, hogy ilyen carer, meg olyan carer, helyenként alapfokú (többnyire társalgási szintű) nyelvtudás szükségeltetik. Na, megpróbáltam, és láss csodát, ritka kivételek egyike (vagyis hárman voltak), visszahívtak, miszerint egy előzetes nyelvi felmérésre van szükség - a munkaközvetítő által - aztán, ha azon átmegyek, jöhet közvetlenül a munkáltatói interjú decemberben, ANGOL nyelven, mivel hogy magyarul nem tudnak!
Nos, egy kis szünetet tartok, mert nem tudom, hogy milyen terjedelmű lehet egy mittudoménmicsoda, és egyáltalán mi sül ki ebből az egészből. Ha megmarad, és meg is találom, akkor ígérem, hogy folytatom, mert nagyon sok mondanivalóm van.
Más. Átköltöztünk, VAN NETEM !!! Szuper! Csak nincs fűtés, és a fagyhalál közelében vagyok állandóan. Ráadásul a WC természetesen nem a szobában van, így akárhányszor kimegyek pl. éjszaka, fel kell öltöznöm, mert ugyebár még szegényes a ruhatáram és nincs köpenyem. De majd ha megkaptam a fizumat, veszek szép Győzikés zebracsíkos meleg fürdőköpenyt :) már kinéztem magamnak. .jpg)
A cég tényleg biztosított szállást, 1 hónapig, az adminisztrációs épület első emeletén volt egy bájos kétágyas szoba, amit rögtön megosztottam egy (természetesen) lengyel, velem egyidős nővel, Margorzata-val. "Savanyú uborka" szintén nem tett jót a depis lelkivilágomnak, olyan arcot vágott állandóan, mint aki citromba harapott, viszont arra jó volt, hogy mégse legyek egyedül. 
Utolsó kommentek